G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula

Elfogultság ide vagy oda (persze, hogy ide! :)), be kell valljam, nagyon szeretem a blogomat! Tetszik, hogy, amikor belépek, és körülnézegetek, tényleg magamat, és mostanában gyűjtögetett emlékeim egy részét látom, amiben jólesően megfér egy őrjöngős, sikítós, ugrálós Anna and the Barbies koncert, egy tüneményes mesekönyvvel. Mert hogy most bizony ez következik soron. Az Álomszövő Pendula, aminek már a címe olyan ajtókat nyitogat bennem, amik mögé igencsak jó lenne belesni...

G. Szász Ilona könyvének alakulását a facebookon követtem nyomon, mint régen, gyermekként ácsingóztam utána, lestem az újdonságokat, Ilona kikacsintgatott néhány illusztrációval, és egyre csak azt éreztem, ez kell nekem a polcra! Mert egy Pendula, aki álmokat sző, csak jó lehet. Megszőheti talán az én álmaimat is...

Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében Palotás vidám városka volt. Vasárnap a tűzoltó zenekar hangjaira sétáltak a hölgyek és urak. A Rigójancsi cukrászdában fagylaltoztak, Vekni péknél vették a fahéjas kalácsot, Marie-nál vásárolták gyönyörű kalapjaikat, Kaptafa Tóniónál csináltatták cipőiket. A Piac téren minden reggel elmesélték egymásnak álmaikat. Naplementekor a városka kovácsoltvas kútja mellé odaült az ábrándos kis Pendula, a kalapos kisasszony. A felhőket bámulta, amelyek néha virágra, máskor elefántra hasonlítottak. Az emberek jóízűen nevettek bolondozásain. Ám egy viharos éjszakán a pékműhelyből felszálló füstből alakot öltött a gonosz Markoláb...

Nagyon szerettem volna eljutni a Könyvhétre, mert tudtam, Pendula ott fog debütálni, és Ilonával is szívesen váltottam volna néhány szót, ám ez sajnos, más elfoglaltságok miatt nem jött össze. Van nekem azonban egy szuper nagynénim, aki mint egészen véletlenül kiderült, még ismeri is Ilonát, így helyettem és nekem is hozott egy könyvet, amibe még dedikációt is kaptam, mind Ilonától, mind a mesét éterien illusztráló Szegedi Katalintól. Ez úton is köszönöm mindhármuknak! :)

Azt javaslom, helyezkedjetek el kényelmesen, vagy akár bújjatok ágyba, mert a mese végére érve álmodni akartok majd, ebben biztos vagyok! Hogy csukott vagy nyitott szemmel, azt már rátok bízom, a lényeg, hogy álmok nélkül az élet semmit sem ér nem ér annyit, mint álmokkal. Nagy ecsetvonásokkal megfestve, erről szól G. Szász Ilona varázslatosan kedves, klasszikus meséje.

Bizony, álmok, vágyak, öröm nélkül az emberek csak létfenntartó robotok, szürke kalapban, fekete cipőben, zsémbesen, rosszkedvűen. Ez a téma valahogy, több forrásból, változó erővel, de újra és újra rám telepszik. Ez a jövő várna Palotás szentendreien-franciásan festői városkájának lakóira is, ha egy csélcsap kis kalapos kisasszony, a bolondos, nyitott szemmel is álmod(oz)ó Pendula, színesen vibráló különcségével úgy nem döntene, hogy szürke kalapok gyártása helyett megkeresi az Álmok házát, hogy segítsen az álomszövő Alinda anyónak visszaadni az emberek álmait, amelyeket Markoláb feneketlen zsákjával minden éjjel ellop.

„Jakab szerette elnézni Pendulát, ahogy minden délután táncot lejtve búcsúzik a naptól, és a felhőkről csacsog az arra járóknak. Nem tartotta bolondnak, bár ő maga nem volt beszédes legény. Amikor megcsikordult a szélkakas, jelezve a szél feltámadását, csak akkor élénkült fel. – Hát megjöttél, komám! Hol tekeregtél idáig? – köszöntötte. És a szél a fülébe súgta, merre járt a nagyvilágban.”

A mese kedvesen egyszerű,  telve bájjal és fantáziával, mindenekfelett pedig üzenettel, ami fontos; sose hagyjuk, hogy elvegyék az álmainkat! Pendula karaktere ott táncol, egyensúlyozik, nem csak a háztetőkön és kéményeken, de a gyermeki és a felnőtt lét között is. Képes ébren is álmodni, amiért furcsának, különcnek, hóbortosnak, éretlennek nézik, ő azonban, még ha ideig-óráig el is bizonytalanítják a felnőtt fellegek, legbelül pontosan érzi, hogy ez az adottság kincs, áldás, ami után ha szükséges, igenis kútba kell ugrani, bele az ismeretlen kavargásba, bízva a világban, és abban, hogy oda fog megérkezni, ahol megleli helyét. Engem erre buzdít, ezt sugalmazza a mese. Hordjuk büszkén a sárga kalapunkat, még a szürke tömegben is! Még ha megbámulnak, ujjal mutogatnak is. Ha pedig valakinek megtetszik az átlagtól elütő fejfedőnk, engedjük, hogy felpróbálja. Nem biztos, hogy rá is jó lesz, neki is jól áll, de lehet, hogy kedvet hoz neki egy piroshoz, kékhez, lilához...

Pár hét eltelt már azért az olvasás óta, és most, hogy így lapozgatom, próbálom kicsit frissíteni az emléket, belém mart Markoláb alakja. Megcsapott szomorúságának szele. Végtelenül árva ebben a világban, aki saját álmait nem lelve, másokét habzsolja be, maradva még éhesebben éjszakáról éjszakára, mindaddig, amíg... De ezt már igazán nem árulhatom el, derítsétek ki magatok! ;) Annyi biztos, hogy szívesen elolvasnám Markoláb történetét is.

Ha pedig egyszer az a megtiszteltetés érne, hogy jönne az isteni ihlet, melyből egy mese kerekedne, ráadásul ki is adnák, nagyon örülnék, ha Szegedi Katalin rajzai illusztrálnák. Leheletfinom, részletgazdag és klasszikus ábrázolásmód, tökéletes összhangban van e csöpp kis játszi mese hangulatával és stílusával.

Értékelés: 

  

Újfent egy kincses mesekönyvvel gazdagodott az otthonom, amit majd előszeretettel veszek elő és nyomok a majdani poronty(ok) kezébe, szemébe, fülébe, szívébe, hogy szőhessék ők is bátran és szabadon az álmaikat. 

Gazdagodjatok ti is, például innen.

„Most nem szabad aludnod, Pendula, mert ma van a Fülemüle éjszakája. Ha feljön a telehold, a Fülemüle az emberek vágyairól és kívánságairól énekel, amelyekből megszőjük majd az álmainkat.”

Kiadta: Naphegy Kiadó, 2015
Illusztrálta: Szegedi Katalin
Terjedelem: 32 oldal