Mette Jakobsen: Minou szigete

 „November volt. Egy év telt el a cirkuszelőadás óta. És azóta, hogy Mama egy nagy fekete esernyővel kisétált a hideg reggeli esőbe. Egy év telt azóta, hogy eltűnt, és Teknőst is magával vitte.”  

Ez a könyv egy sziget. Egy kis hideg sziget. Egy kis hideg sziget, ahol mindig örvénylenek a hópelyhek. Egy kis hideg sziget, amit a térképeken nem biztos, hogy megtalálsz, de ahol mindig örvénylenek a hópelyhek. Egy kis hideg sziget, amit a térképeken nem biztos, hogy megtalálsz, de ha rajta is lenne, csak egy parányi, apró pötty lenne, azt hinnéd, talán csak egy félrefröccsent tintapötty. De a félrefröccsent tintapöttyön mindig örvénylenek a hópelyhek, ezek a még apróbb, leheletnyi, nyelveden azonnal elolvadó pöttyök, az így sem látható pacán. És ezen a pöttyön apró szívek és lábak dobognak. Igaz nem sok. Hét szív (illetve nyolc, mert Ládásnak kettő is van) és tizennyolc láb. Ha jól számoltam. Még nagyítóval sem látszanak a térképen, hiába is keresnéd. Egyedül ebben a parányi könyvben olvashatsz róluk.

Tudni akarod, ebben a tenyérben, kikhez tatoznak azok a bizonyos szívek és lábak? Jó, elárulom:

~ Az első szív és egy pár csenevész lábacska: Minou - Minounak hosszú, fekete haja van, nem szeret lányos holmikba bújni, szereti azonban Papa könyv és kávéillatú kardigánját. Szeret továbbá kötni, a világítótoronyban állni, ülni, olvasni, írni, nézelődni, és mióta Mama megtanította, szereti érdekesen, izgalmasan szemlélni a világot. 

(Képek forrása: Pinterest)

~ A második szív és egy pár kecses, fehér, tűzfénynél szépen fénylő lábacska: Mama - Mamának hosszú, vörös haja van, mely mindig új titkokat rejt. Mama nagyon is szeret lányos holmikba bújni, hópelyhekkel táncoló ruhákba, virágot tűzni a hajába. Szeret továbbá festeni, pávás csészéből tejszínes kávét inni, narancs illatban énekelni, mindennél jobban szeret azonban a képzelet szivárványos világában élni.

~ A harmadik szív és egy pár szerényen havat letopogó, bizonytalan láb: Papa - Papának őszintén megvallva, fogalmam sincs milyen haja van, de szemüvege akad, az biztos. Vagy nem? Papa olyan, mint egy meleg árny, ránézel, de nem látod, csak érzed. Úgy hiszem, nem különösebben kötődik a könyv és kávéillatú kardigánjához, kivéve, ha az éppen Minoun van. Kötődik viszont Mamához. Szeret továbbá halászhálókkal bíbelődni, reggeli elmélkedős sétákra indulni, mindennél jobban szeret azonban racionális, logikus, filozofikus gondolatok között élni.

~ A negyedik, ötödik, hatodik és hetedik szívet, valamint a hozzájuk tartozó, eltérő számú lábakat, derítsétek fel magatok. Néhányat elárulok azok közül, amit szeretnek: japán tornagyakorlatokat végezni, ládákat festeni, perecet sütni, félresikerült narancsos süteményt enni, lila klepetusban, netán lila palástban járni, varázsolni, nőket kettéfűrészelni, haranghangot hallani, origamizni.

Pont ezt a fajta, fájón jóleső szomorúságot árasztja magából a könyv. A felszínen könnyedén hömpölygő hópelyhek táncától elámulunk, közben pedig egyszer csak észrevesszük, hogy a szépen lehullott pelyheket milyen kemény földdé tapodtuk. Minden csupa báj, illat, dal és szeretet. Közben meg ott ólálkodik az angyalok karába

befurakodott fekete sátáni kutya. Még egy ilyen csöppnyi szigeten is súlyos emlékek, bánatok nehezednek a vállakra. Mindenki csupa titok. Jó és rossz titok egyaránt. Mindenki csupa emlék, öröm és bánat, csupa zöldségverem. A felszínen kavargó varázsos mese alatt megannyi dráma fészkel. Melyek közül a legfőbb Mama és Papa drámája. Élhet-e együtt szív (Mama) és elme (Papa), miközben mindketten mást várnak a másiktól, és a világtól. Egyikük sem azt kapja, amit kapni szeretne, és egyikük sem azt adja, amit adni kíván. És kettejük hóeséséből, apró új élet szökken szárba (Minou), akiben a hóesés hóviharrá fokozódik, és maga sem tudja merre is van az utat mutató fény. A világítótorony vagy a templom felé menjen?

És akkor a narancsillatú, aranygombos halott fiúról még nem is szóltam. Róla szóljon a könyv helyettem is...

Ha az eddig olvasott könyveim közül kellene valamihez hasonlítani, azt mondanám nincs hozzá fogható. Ha mégis kötnétek az ebet a karóhoz, azt mondanám, jól van, akkor próbáljátok a következőt: gyúrjátok össze a Hová tűntél, Bernadette-et, Michael Ende Momójával, adjatok hozzá egy csipet Joanne Harrises varázst, és még szőjetek bele néhány fényes szálat Alessandro Baricco tarka-barka (mégis realisztikus) mesekavalkádjából. Jó étvágyat az így elkészült finomsághoz!

~ Értékelés: 10/10 és kedvenc!

Mint a mesében a királyfi, én is háromszor futottam neki ennek a parányi kis könyvnek, mire sikerült magamévá tenni. Pedig már első pillantásra tudtam, hogy az enyém lesz. Az első példányomat, hirtelen támadt sugallatra elajándékoztam, aztán a másodikat kétszer félre kellett tennem, de megérte. Megérte nem elkapkodni. Mint a jó dolgokat általában. A kavargó hideg ellenére, jó adag, jóleső melegséget kaptam. Hogy saját kavargó hópelyheimet könnyebben elviseljem. Bár nem szoktam gyakran könyvet újraolvasni, lehet, hogy bevezetem, hogy mostantól minden karácsony előtt elolvasom. Csak úgy, készülődés gyanánt. És PuPillával egyetértve, angolul is meg szeretném ismerni, mert egyszerűségében gyönyörű, lágy, simogató nyelvezetével nem tudtam betelni.

Ui.: Valahol olvastam, hogy filmet is terveznek belőle készíteni, de ezzel kapcsolatban nem találtam semmi infót. Tud valaki erről valamit? 


Kiadta: Libri, Budapest, 2012
Forította: Upor László
Eredeti cím: The Vanishing Act
Eredeti megjelenés éve: 2011
Terjedelem: 252 oldal