Limpár Ildikó: Emlékek tava

„Váljék szép emlékké!” - kívánja olvasóinak útravalóul Limpár Ildikó, és valóban azzá is válik. Legyen bár az ember gyermek, felnőtt vagy öreg. Hiszen mindenkinek akadnak az útjában fújtató, kétfejű sárkányok és gonosz boszorkányok, akik csak arra várnak, hogy megszelídítsük őket. Vallom, hogy aki a mesékből egyszer, úgy érzi, örökre kinőtt, az nem lehet már felhőtlenül boldog. A mesének ereje van. Szíve, lelke, gyógyító érintése.

Szent Miklós (Mikulás) napján, talán ezért ébredtem hajnalban, és kialvatlanságomért jutalmul ezt a mesét kaptam. Amit ki is olvastam, mire megvirradt, és a varázsos melegség, amit itt hagyott, beragyogta az egész napomat!

 „Csillaghalma határát egy öreg, repkénnyel befutott tábla jelzi, amelynek nagy részét eltakarja egy tölgyfa terebélyes ága, de azért néhány betű jól látható rajta:”  

Csillaghalma pedig igazi valóságosan varázslatos hely, ahol a két szép nevű és csillogószemű főhősünk: a ritmust érző, nemesszívű Csillagfényes Dobos Palkó, valamint a barátaiért és szeretteiért mindenre elszánt, bátor Csillagszóró Harmatrózsa Panna élnek szeretetben, boldogságban. Egészen addig, amíg egy napon, az előtte oly fényesen ragyogó csillagok egyszer csak kihunynak, és nyakunkba szakad a végtelennek tűnő sötétség. Palkó eltűnik, Panna pedig nyomába ered, nem is számítva rá merre, hány akadályon vezet keresztül útja; bátorságát, nemesszívűségét hányszor kell próba elé állítania.

Klasszikus, elfeledett, régi szép időkből ismerős tündérmesét tart kezében az olvasó, ahol a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig, nos, azért mindent nem árulhatok el... :) Annyit viszont mondhatok, felnőtt létemre is nagyon jólesett ellátogatni Csillaghalmára, bekukucskálni kik és hogyan éldegélnek ott. Palkó és Panna pedig hamar a szívemhez nőttek. Csak úgy, mint maga az Emlékek tava. Nem beszélhetek róla sokat. Köt az esküm, amit a tónak tettem. Remélem megértitek. Annyit azonban elárulok, hogy nagyon szívesen "megmerülnék" benne én is.  Hisz az emlékeink tesznek minket mindazzá, akik és amik vagyunk. Vannak emlékek, amelyek kicsusszannak a kezünkből, és az iszapos mélybe merülnek, hiába kapkodunk már utánuk, és vannak, amiket megkönnyebbülten adunk / adnánk át az örvénynek.

 „Csillaghalma különleges hely - éppolyan különleges, mint azok, akik benne laknak. (...) Vannak köztük félénkek, és vannak bátrak. Egyvalamiben azonban megegyeznek: a nevüket mind egy-egy csillagképről kapták.” 

Na nem a Nagy Medvéről, és nem is a Göncölszekérről... Azt nem tudom, aznap, mikor születtem vajon milyen formában ragyogtak a csillagok, sajnos már nem emlékszem, de úgy gyanítom, mikor Ildikó látta meg a nap-, illetve csillagvilágot, bizonyosan pergamen és penna ragyogtak az égen. Így lehetne Csillaghalmi Tollforgató Limpár Ildikó. Őt olvasva ugyanis, tényleg nagy klasszikusok jutnak az ember eszébe. Gyermekkora "kérlek, mesélj még, csak egy kicsikét!" élményei tolulnak fel. 

~ Értékelés: 10/10  A klasszikusan szép, mégis egyedi történet mellett pedig a kiadás is igényes, szívet és szemet gyönyörködtető, tele csodálatos illusztrációkkal, Lukács-Kalocsai Eszter jóvoltából, és itt-ott kincsként felbukkanó versikékkel, Szlukovényi Katalinnak köszönhetően. A könyvnek súlya van. Mint a benne előkerülő értékeknek, emlékeknek.  

E mesés bejegyzésemmel kívánok mindenkinek vidám, csokiban, könyvekben, derűben gazdag télapót! A könyvet pedig jószívvel ajánlom Jézuska-listákra, például innen. Ahol nem csak beszerezhetitek, de bele is olvashattok. :)

Én köszönöm a Mikulásnak, akihez Ildikótól és a Pongrác kiadón keresztül juthatott birtokomba. :) 

(Képek forrása: pongrac.hu)