2014. december 29., hétfő

Kincs, ami van - Eredmény

Kedveskéim!

A Kincs, ami van játék ezennel véget ért. Köszönöm a sok remek megfejtést! Mindenki, aki Indiana Jones kellékeket ragadva velem tartott, sikeresen túlélte a kalandot, és nem csak túlélte, de minden ereklyét hiánytalanul összegyűjtött, ezért közjegyző jelenlétében gépi sorsolással döntöttem el ki legyen a két szerencsés nyertes, aki könyvet választhat magának...


Ám mielőtt még fellibbenteném a leplet, lássuk, a puszta élvezeten kívül miért is folyt a verseny. Bevallom az is nagyon jól esett, hogy többen is írtátok, hogy a játék közben el-elkalandoztatok a blogomon, és találtatok kedvetekre való olvasmányokat, melyek a jövő évi listátokon landoltak. Kimondhatatlanul örülök ennek, hiszen többek között ez is volt a célja ennek a kis mókának. Igyekeztem úgy összeválogatni a bejegyzéseket, hogy néhány szerintem méltatlanul mellőzött, amúgy számomra emlékezetes élményt nyújtó könyv is kicsillanjon. Remélem Nektek sem lesz az így választott könyv csalódás. Majd gyertek, és jól számoljatok be! :) Szóval köszönöm a pozitív visszajelzéseket, biztosan tervezek még hasonló és újabb, másfajta turpisságokkal is jelentkezni.

Visszatérve a nyereményre, a hét elrejtett kincsért, hét könyv került a listára, a két szerencsés nyertes ezen kupackából választhat magának egy-egy könyvet, melyet igyekszem majd a postaangyalkával mihamarabb eljuttatni.

1. Hszinran: Égi szerelem
2. Shan Sa: A gójátékos
3. Christa Maerker: Híres párok - Marilyn Monroe és Arthur Miller
4. Elizabeth Gilbert: Hűség
5. Georges Simenon: A kísértetek
6. Dennis Lehane: Viharsziget
7. Murányi Zita: DuplApu

 És akkor, akinek ezúttal kedvezett Fortuna keze: 

Mazsolafa és Dóri (az ittvalahol blogspot tulajdonosa)

Mazsolafa és Dóri, szívből Gratulálok! :) Kérlek benneteket, hogy először írjátok meg itt kommentben melyik könyvet választjátok. Mivel a sorsolás Mazsolafát hozta ki elsőre, ő választhat először, majd pedig Dóri. Ezután legyetek szívesek elküldeni nekem a teljes neveteket és postai címeteket a: miamonakonyveldeje@gmail.com címre, akár a megfejtős emailre válaszolva.

A többiek se csüggedjenek, mert lesz még játék, érdemes figyelemmel követni a könyveldémet. :)

Köszönöm Mindenkinek a részvételt!

~°° Miamona °°~

8 megjegyzés:

  1. Juuj :D Dejóó, köszönöm! Várom, hogy Mazsolafa miket választ és akkor jövök vissza én is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. E-mail értesítőt is küldtem, csak hogy hivatalosak legyünk :D Remélhetőleg hamar értesül a jó hírről :)

      Törlés
  2. Annyira jó ez a kis hajtogatós! :) Gratulálok a nyerteseknek! :) :) Ú, és a nyeremény is tök jóóóóó! Legyen máskor is játék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is vicces, nevettem, mikor megtaláltam. :) Remélem a nyertesek is örülnek a felhozatalnak... :D Lesz még, mindenképpen lesz! :)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, hogy játszhattam, és nagyon örülök, hogy nyertem:) Nem sűrűn szokott előfordulni. Szeretnék gratulálni Dórinak is! :)
      Egy biztos, ha újabb játék lesz, akkor újból próbára teszem magam.
      Elnézést, hogy ilyen sokáig kellett várni rám és ezzel felesleges izgalmakat okoztam. Az Égi szerelem című könyvet választottam.

      Törlés
    3. Szuper! Köszi, a csomagocska nemsokára útra is kél. :) Én köszönöm a lelkesedést! :)

      Törlés
  3. Gratulálok én is neked Mazsolfa! Akkor én a Viharszigetet választanám, és írok emailt :) Köszönöm még egyszer!!

    VálaszTörlés