Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Először a filmet láttam, pár éve, párom rábeszélt, bár a Vissza a jövőbe trilógián kívül nem nagyon rajongom az időutazás témájáért. Egyszerűen komolytalannak, könnyednek, mindig vígjátéknak tartom. Legalábbis filmeken így ábrázolják általában. Ja, egyszer láttam egy komolykodóbbat is, Hayden Christensen-el a főszerepben, - Jumper / Hipervándor - hát azt inkább nem is minősíteném milyen volt...

Szóval hadilábon álltam az időben ugrabugrándozással, és ettől a filmtől sem vártam sokat, bár legalább a műfaj már jobban tetszett. Azonban a film végül nem hagyott bennem mély nyomokat, egyik főszereplő sem volt szimpatikus, Rachel McAdams-et különösen nem szívlelem... Tehát ennyiben is maradtunk, a filmet értékeltem olyan 3-asra (5-ből) és szépen el is váltak útjaink...

Történt közben, hogy "megtértem", hithű moly lettem, ahol újra és újra felbukkant Az időutazó felesége, persze immár könyv formájában. Legtöbben ódákat zengtek róla és az egekbe dicsérték. Így aztán el is határoztam, hogy egye fene, én is adok neki egy esélyt. És hát a dolog mostanra érett meg...

Hadd kezdjem a negatívummal, hogy aztán maradjon idő dicsérni is. :) Vagy a könyv stílusa nagyon változó, vagy az én hangulatom volt ingadozó, lévén, hogy betegségem közepén olvastam, de azt vettem észre, hogy néha csak úgy beszippant és akkor ki sem tudok bújni a bűvköréből, máskor meg szenvedek vele. Hogy miért kell részletekbe menően bakelit lemez és rock banda neveket és számok címeit sorolni, illetve egy billiárd játszmát mozzanatról mozzanatra tudósítani (7-es golyó a bal sarokba, érintve a mittudoménhányast és arasznyira meglökve az akárhányast) azt nem tudom... Az ilyenekkel engem messze el tudnak üldözni. És igen, mint azt páran megjósolták, nem fogom tudni megállni, hogy a trágár szavakért ne szóljak be. Hát könyörgöm, ha 566 oldalon keresztül mindenhol egységes nyelvezet van, és abba összesen 3x beledobnak egy "pinát", az igenis zavar. És nem arról van szó, hogy mimózavirágoskodom, csak akkor legyen a stílus egységes és röpködjenek a pi... na értitek... :)

Akkor egyelőre ennyit a rosszról, nézzük a jót. A két főszereplő Clare  és Henry életszagúak, kerekek, szimpatikusak, szerethetőek. Khm... ööö... izé... Különösen Henry... Hát szóval nem hittem volna, hogy én is megérem egyszer, mert hogy ilyenre még, úgy emlékszem nem nagyon volt példa, biztos rossz könyveket olvasok... :) de bizony, bizony, már-már szerelmetes érzéseket tápláltam Henry iránt. *pirul* Hát lehet ezt a humoros, gondoskodó, mégis ízig-vérig pasis pasit nem szeretni? Az meg már csak mellékes, hogy 6 évesen én sem soha korombeli királyfiról ábrándoztam (meg aztán később sem... :))

Nagyon tetszett, ahogy Audrey Niffenger az időutazást "megtervezte". Semmi (legalábbis nem sok) fantasztikum, mint inkább egy gyógyíthatatlan, súlyos, genetikai betegség. És végülis tényleg az. Pont, mint egy bármely másik halálos kór, megmutatja pozitív oldalait, mint értékelni, intenzívebben, tudatosabban megélni a kis időt, ami adatik (a múltban vagy a jövőben), átélni olyat, amit egy "egészséges" nem élhet át. De bárhogy is, a kegyetlen valóság kénytelen visszarántani, veszélybe sodorni, megkínozni. Ahogy egy embert csak kínozni lehet. 

Azt tudtam, hogy romantikus a könyv, de arra nem voltam felkészülve, még a film után sem, hogy ennyire komoly. Voltak olyan nyomasztó részek, amiket olvasva egy darabig fel sem volt kedvem kelni. Mint pl. az elszánt harc a babáért, vagy mikor Henry  és  Alba találkoznak, és hát a végkifejlet felé vezető út. Ugyanakkor meg ebben is kettősséget éreztem, mert végig fel lett vezetve a szörnyű vég, fel voltam készülve, hogy az írónő mikromilliméterenként fogja leszaggatni a ragtapaszt, de aztán átment gyerekbarát orvosba, sutty letépte, alig fájt, és kész, még a hosszasan előkészített könnyek is a szememben ragadtak. Én meg csak tátogtam, hogy vége? Nem maradt ki pár oldal? Fel voltam készülve egy bordarázó, kiadós zokogásra, ami nem jött el, és így bizony kisebb feszültséggel hagyott itt...

Kicsit azt is megbántam, hogy nem próbálkoztam meg vele eredeti nyelven, hogy legalább nem olvastam bele, hogy lássam a különbséget, mert valahol az a sanda gyanúm, hogy sok helyen a magyar fordítás okozta horzsolásokat szenvedtem. 

~ Értékelés: 10/9    Összességében nagyon magával ragadó, megindító történet szeretetről, szerelemről, családról, és mindarról, ami ezeknek a kialakulását / boldogulását hátráltatni igyekszik, egy különleges, érdekfeszítő köntösbe bújtatva. És csak egy tanács: Ha valaki nekiáll, és az elején azt érzi: "Miiiiiiiiianyavalyatörésvaaaan?" Az csak folytassa bátran, olyan ez mint a csapból kiengedett klóros víz; szépen, lassan kitisztul, fel is forr és utána visszahűtve már nagyon is oltja a szomjat! :)

(Forrás: we♥it.com)

Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és  reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.