Yann Martel: Pi élete

Megfigyeltem, hogy minél sikeresebb egy könyv és minél többen ajánlják, az én kezembe annál később kerül. Így volt ez a Pi életével is. Nálam volt már egyszer kölcsön könyv alakban, akkor nem került rá sor. El is felejtettem... Bevallom még a fülszöveget sem néztem meg, csak tudtam, hogy várólistás, el kell majd olvasnom... És ha egy moziban nem pillantom meg a közelgő filmváltozatának plakátját, még váratott volna magára a dolog. 

Minden (illetve a legtöbb) ilyen, így, késleltetve olvasott könyvnél ugyanaz a hatás. Megkérdezem magamtól, hogy mégis mire vártam? De hát ez már csak így van, ilyen az emberi molyi természet...

Olvasás előtt a fülszövegben eddig jutottam: Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és muszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is.

És itt vállat rántottam, nem sok esélyt adtam neki, de ha már jön a film is meg minden, miért ne... 

Igen. Pi Patel különös fiú. Különös módon lopta be magát lopott perceimbe. Először azt hittem sima, mezei állatos könyv. Gondoltam, ha kicsit is tetszik legalább majd próbálkozhatom Durrell-el is, már régóta várólistás ő is. Nem tudom, hogy a sors furcsa fintora-e egyébként, de pont mostanában kezdtünk el itthon is állatos filmeket nézni. Volt köztük, ami eddig kimaradt az életemből, például a Cimborák - Nádi szélben, Cimborák - Hegyen-völgyön, felelevenítettük a feleleveníteni mindig érdemes klasszikus Lassie-t, de néztük olyan, talán kevésbé közismertet is, mint a Repülj velem (Fly Away Home) vagy Nikki, észak vad kutyája, esetleg A medve (L'ours) - Ez utóbbit nagyon ajánlom minden természet és állat kedvelőnek és azoknak is akik csak el szeretnének rugaszkodni egy kicsit a hagyományos filmektől. :)

(Kép a filmből, forrás: Google)

Elgondolkoztam mitől ilyen sikeresek ezek a történetek. Az állatok, csakúgy mint a gyerekek, azonnal szimpátiát, sajnálatot, óvó hajlamot ébresztenek az emberben. Na már most ez nem annyira mondható el egy 220 kilós bengáli tigrisről. Richard Parker mégis egy egyéniség. És egy fél percig nem drukkoltam, hogy Pi megszabadulhasson tőle. Miközben tudtam, hogy a fiú az életével játszik.

Na de ne siessünk ennyire. Bár minden út Richard Parkerhez vezet, járjuk végig azt az utat... Mert érdemes.

(Forrás: Flickr)

Szóval először sima állatos könyv volt. Tetszett ahogy és amit írt egy állatkert működéséről, az ott élő állatok igényeiről, természetéről. Bevallom nem rajongom túlzottan az állatkertekért, mindig szomorú látványnak éreztem, hogy ott gubbasztanak bezárva, mesterséges környezetükben, de ez a könyv most kicsit változtatott a hozzáállásomon. Olyan szépen bemutatja az állatok működési alapelveit, és aztán olyan egyértelműen párhuzamba állítja az ember nevű állattal, hogy iskoláskorú gyerekeknek kötelezővé tenném!

A sima állatos  rész után jött a már annyira nem sima vallásos. Itt eleinte fel-felszisszentem, hogy jaj, csak ezt ne, de Pi addigra már annyira megszelídített, hogy a végére még ezt is érdekesnek találtam. Kiváltképp a mondanivalóját. Egyenesen zseniális az állatkertben összefutós rész. Egy vicc is kezdődhetne így... Egy pap, egy imám és egy pandit találkozik... egy állatkertben. 

(Illusztráció a könyvből, a pap, az imám és a pandit, forrás: we♥it)

"Piscine talán a haladás másféle dobszavára menetel."

Aztán a család úgy dönt, költözik. Kanadába. Én naiv azt hittem a történet további része arról szól majd, hogy tudnak beilleszkedni. Végül is, valamennyire igazam volt. Arról szólt. Jobban mondva, hogy tudnak beilleszkedni a tenger világába.

És megkezdődik a kaland. Akarom mondani, A KALAND! De ki a fene az a Richard Parker? Megtudod majd, ha eljön az ideje! Csak aztán emlékezz rá, hogy én szóltam... 

Bevallom mikor ahhoz a részhez értem, hogy Pi megpróbál egy bizonyos Richard Parkert kimenteni a vízből először fogalmam sem volt kicsoda R.P. és iszonyatosan idegesített, hogy úgy emlegeti, mintha tudnom kéne. Vissza is kezdtem lapozgatni, persze nem jöttem rá. (Tényleg nem olvastam a fülszöveget, se semmi más tartalmat!) Aztán azt hittem, jó akkor Pi meggárgyult és a továbbiakban nyomon követhetem, ahogy a "A nyomorúság társat keres, és az őrület szállítja is." Aztán egyszer csak, még pont mielőtt konkrétan leírták volna belém csapott a dörgedelmes sejtés és minden idegszálam haptákba vágta magát. Na ez volt az első AHA élményem a könyvben. Bevallom régen éltem már át ilyet olvasás közben. Onnantól már tudtam, hogy kész, végem, elvesztem. Behódoltam Richard Parker akaratának és némán lapultam a túlélőládában, csak hogy maradhassak. 

(Forrás: Google)

Azt azért tudni kell rólam, hogy nem rajongok a kalandokért. Állatos kalandokért meg főleg...  Azt hiszem sikeresen levetkőztem az utolsó 32-es cipőmmel... Jó, Tom Hanks-et azért szeretem, mint Számkivetett és a Hat nap, hét éjszakán is elvoltam, na meg végignéztem pár Indiana Jones-ot (koránt sem saját elhatározásból) de itt kb. véget is ér.    

Arra meg aztán végképp nem voltam felkészülve, amik Pivel történnek... Nem szeretem azt az elcsépelt, túláradozó kifejezést könyvekkel kapcsolatban, hogy nem találok szavakat. Pedig... tényleg. Szenvedtem és nyomasztott a helyzet, a helyzetek, de azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget. Felvállalom, hogy örök szenvedésre ítéltem magamban Pi Patelt és vele együtt magamat is. Ennyire jól megírt, felépített történettel nem is tudom mikor találkoztam utoljára. Annyira vizuális volt a lefestése, hogy kíváncsi vagyok mi pluszt tud majd a film nyújtani. (Az előzetes alapján persze sok jót ígér!) Féltem, reszkettem, izgultam. Becsaptam a könyvet, aztán félve újra kinyitottam. Pont, mint a gyerekek. Moszat sziget? Imádtam! Mikor rájöttem mi van... Bontogatta a gyümölcsöt én meg vááá vááá siess már, mondd mi van, mondd mi az... Aztán mikor megtudtam? El kellett olvasnom újra és újra, és a szőrszálaim csak úgy meredeztek, egy egész csapatnyi liba ostromolta a bőrfelületem 100%-át.

Ami végig még nagyon tetszett, hogy soha nem billent át erre vagy arra az oldalra. Tele van magvas, mély gondolatokkal, mégse lesz belőle filozófiai kézikönyv. Tele van humorral, iróniával, mégse megy át komédiába. Tele van véres, didergető borzalommal, mégse viszi túlzásba. Vagy hát... azért néhány rész gyomorforgató volt, de mit vár az ember a vadállatoktól és még vadabb helyzetektől...

"A csoda pillanataiban könnyű elkerülni a kicsinyes gondolkodást, könnyű olyan gondolatokkal foglalkozni, amelyek átívelik a világegyetemet, amelyek felölelik a mennydörgést és a csilingelést, az óriásit és a parányit, a közelit és a távolit egyaránt."

Pi újra és újra feladja, lemond az életről, mert azt hiszi eljön a vég, és ez a feladás, magát átadás az elemeknek újra és újra életben tartja. Elűzi szeme elől a logika tengerét és a megérzések szele repíti tovább. Hiszen "aki túlzásba viszi az ésszerűséget, az a világegyetemet is kiönti a fürdővízzel." Pi Patelt nem csak az idő időtlensége tartja életben, hanem az olvasó is. Saját magával ellentétben, én egy másodperc töredékéig sem mondtam le róla. Izgultam, igen. Fohászkodtam, igen. De nem mondtam le róla.

(Forrás: Google)

"Ha van benned élni akarás, élni fogsz!"

A vége pont olyat lett, mint maga az egész történet és pont olyan, amilyet vártam. Fantasztikusan realisztikus.

"Nem válik-e mindig történetté valaminek az elmondása? /…/ Valaminek az elmondása – akár angol, akár japán szavakkal – nem kitalálás-e eleve? Nem kitalálás-e már maga az, ahogy a világra tekintünk? A világ nem egyszerűen olyan, amilyen. Olyan, amilyennek felfogjuk, nem? S azzal, hogy valamit felfogunk, valamit hozzá is teszünk, nem igaz? Nem válik-e ettől történetté az élet is?" 

De igen! Pi élete kitörölhetetlen történetté vált!

Ahogy nézem, kicsit hosszúra sikerült ez a bejegyzés, pedig még így is itt kavarog rengeteg gondolat, melyek nem nagyon akarnak leülepedni.

De eljött az értékelés ideje, ami nem lesz túl meglepő...

~Étékelés: 10/10 és abszolút kedvenc. Felejthetetlen, egyedi, letaglózó élmény volt, melyre megérte várni, és melyre kár volt ilyen sokáig várni... 

(Forrás: Google)