Jodi Picoult: Gyere haza

Sammy nagy utat járt be, bár nem is tudott róla. Forrongott a világ körülötte és tüskékkel várta. Persze, ha elég nagyok a tüskék, akkor egy parányi mag jól megfér közöttük, és ha két rózsaág úgy dönt, oltalmat adóan összekapaszkodik, akkor a mag kikelhet. 

Nem vagyok kertész, mint Max, ezért lehet, hogy amit leírtam badarság, de nem is ez a lényeg...

Jodi Picoult az az író, aki tűzbe teszi a kezét, és ahelyett, hogy agyával kontrollálni próbálná a fájdalmat, inkább éberen és élénken éli át azt. Ezáltal kényszerít minket is, hogy az iszapos víz alatt is kinyissuk a szemünket, ahelyett, hogy vakon evickélnénk. Már megint bátor, elgondolkodtató, felkavaró témák és már megint nem egymásra halmozva, minket elámítani szándékozón tálalva, azt fitogtatva, milyen modern, mikhez is mer nyúlni...

Mi a közös Jodi Picoultban és egy hétköznapi pillanatban?

Hogy olyan hévvel és intenzitással ragadják meg egymást, hogy néhol már meg sem lehet különböztetni őket.

- vallás (a bigott fajta)

- homoszexualitás

- meg nem született embriók

E három a főszereplője, több egyéb "mellékszereplő" mellett Picoult regényének, mind egy-egy (vagy több) húsvér, érző, maximálisan kidolgozott, egyszóval ÉLŐ szereplőbe bújtatva. Igen. Mert míg máshol, egy-egy szereplőt bújtatnak köntösbe, itt a köntös olvad az emberekre. Ebben rejlik - legalábbis számomra - az írónő nagysága. Elhiszem amit ír, de ami még fontosabb, látom is, érzékelem, érzem és át- illetve meg is élem. "Belekényszerít" egy-egy helyzetben, ami távolról sem kényszer és a végén valahogy mindig többnek érzem magam az "átéltek" hatására.

(Forrás: google.com)

Nálunk a családban egy olyan esetre nem emlékszem, amikor a homoszexualitás felmerült volna, mint téma... Mint minden más gyerek azért itt-ott felszedtem a "kötelező(en eltorzult/torzított) ismereteket", de soha nem gondoltam bele igazán. Illetve egyszer régen, egy film kapcsán mégiscsak rávittek a rugóim. Magamba néztem, és akkor, olyan 14-15 évesen arra jutottam, hogy a szerelem nem sémákban gondolkodik, hanem személyekben, apró részletekben, és most, mikor Jodi szavaival találkoztam, rá kellett jönnöm, hogy még mindig így gondolom.

"Azért vonzódunk egy emberhez, aki, vagy azért, ami?" 

"az embereket a részletek teszik vonzóvá. A kedvességük. A szemük. A mosolyuk. A tény, hogy akkor képesek megnevettetni, amikor a legnagyobb szükségünk van rá."

(Forrás: weheartit.com)

Érdekes volt a könyv, és mint már említettem és mint azt Jodi Picoult-tól megszokhattuk, elgondolkodtató, sokszor torokszorító, felkavaró és dühítő. A befejezésre számítottam, most meghökkentés helyett a happy(bb) end jutott, de őszintén szólva ezt ennél a történetnél valahol el is vártam, mert fájt volna a szívem nagyon máskülönben... 

~ Értékelés: 10/9,5  A félcsillagot meghagyom az elvárt ám mégis klisésebb befejezés miatt és mert a legvégén úgy voltam vele, hogy szívesen olvasnék pár fejezetet Sammy nézőpontjából, hogy megtudjam hogy élte meg a mindennapokat. És még a Lucy szálról is jó lett volna megtudni valamit. Különösen nagyon tetszett a zeneterápia bemutatása. Eddig is tudtam, hogy a zene sok mindenre jó, de nem is gondoltam volna, hogy ekkora ereje lehet. Zseniálisnak tartom az eredeti címet: Sing You Home és az ehhez tartozó összes szimbolikát.

Egyébként A nővérem húgát olvasva, úgy voltam vele, hogy az érzelmi hullámvasút intenzitása miatt nem erőltetem a Picoult könyveket, de most már egészen biztos, hogy tudatosabban fogom keresni a társaságukat! :)