Georges Simenon: A kísértetek

Nem érzem túl "jogosnak", hogy értékelést írjak a könyvről, egyrészt azért, mert korábban még semmit nem olvastam Georges Simenontól, másrészt pedig a krimikkel is hadilábon állok. A kulcsszó, ami mégis felkeltette az érdeklődésemet a "pszichológiai" volt. Szeretem megfigyelni a lélek és elme rezdüléseit, lehet az hirtelen vagy lassú folyamat.

Fülszöveg: Léon Labbé kalapkereskedő egy francia kisváros, La Rochelle köztiszteletben álló polgára, aki a boltja ügyeinek intézése mellett súlyosan beteg, a szobájából kimozdulni nem tudó feleségét is odaadón ápolja. Egyedül szabómester szomszédja, Kachoudas sejti, hogy a külvilág szemében megbecsült polgár felelős valójában az egész várost félelemben tartó gyilkosságsorozatért, aminek eddig öt idős hölgy esett áldozatul. 

Labbé sejti, hogy a szabómester őt gyanúsítja, így macska-egér játék kezdődik a két szomszéd között. A gépezetbe azonban homokszem kerül, amikor a hatodik gyilkosság meghiúsul, Labbé rendezett világa pedig kezd felborulni...

A hangulat volt az, ami leginkább vitt magával. A ködös kikötők, lármás piacok, zsúfolt kocsmák, mindez francia-módra volt az, ami mindig visszacsalogatott. Én, az anti-krimikedvelő, aki a Colombo részeken is bealudt miután kiderült ki a tettes (vagyis már az elején :) ) azért egész jól elvoltam a "kis kalapossal" és a "kis szabómesterrel". 

"Az ablakon keresztül némi világosság áradt a helyiségbe, s még mindig hallatszott az eső kopogása. Bent egy régi falióra ketyegett, amelynek tölgyfa dobozában a rézből készült fogaskerekek a megszokottnál lassabban mozogtak. Másképp telt az idő a kalapboltban, mint a kirakatában vagy akár az első emeleten található ébresztőórában."

(Figyelem, nyomokban spoilert és kalapokat tartalmazhat!)

Tetszett, hogy nem kellett nagyítót ragadnom, és nyomozónak állnom, hanem pszichológusként elfektethettem Labbé urat a kanapémon, akit kérni se kellett, felfedte lapjait, és koncentrálhatunk a háttérben sunnyogó miértekre és hogyanokra... 

De ami számomra a legmegragadóbb volt, az a két szereplő (Labbé és Kachoudas) közötti párhuzam. Az én olvasatomban, Kachoudas képviselt mindent, amit Labbé úr szeretett volna. Vagy szeretett volna szeretni...  Asszony, gyerekek, becsületes, kemény munka, szerénység, alázat, tisztelet... Kachoudas Labbé árnyéka, de ez esetben ez az árnyék a fehér, ő a lelkiismeret és a valósághoz visszavezető út.

Mikor ez az árnyék haldoklik, Labbé úr kétségbeesik, akarja is, hogy megmeneküljön, meg nem is. Hozzánőtt, részévé vált, nem is vitás, hogy ha hagyja elveszni, azzal magát is elveszíti, hiszen az az ember, akinek nincsen árnyéka, nem is létezik... 

"Különös figyelni, amikor egy otthonban megváltozik a megszokott élet, és ezért minden olyan végzetesnek hat."

~Értékelés: 10/6  Azért még mindig igencsak messze áll tőlem ez a műfaj, de egy próbálkozásnak nagyon is jó volt. 

"Nem különös, hogy a szavak miként képesek átformálnia valóságot?"

A könyvet ezúton is köszönöm az Agave Kiadónak!