Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

Kezdetek

Bevallom erről a könyvről egészen addig nem is hallottam, amíg meg nem láttam a belőle készült film előzetesét. A hangulata megragadott, és tudtam, hogy látnom kell!! Mert, amihez Martin Scorsese hozzányúl, az rossz amúgysem lehet... Azt is tudtam, hogy előbb olvasni szeretném. Nem is sejtheti az olvasó, milyen különleges könyvet vesz kezébe. Én legalábbis nem sejtettem. Azt tudtam, hogy a kötet igen vaskos, így felkészültem, hogy beletelik pár hétbe míg átrágom magam rajta. Ám mikor legelőször belelapoztam, máris láttam, hogy nem hagyományos könyvvel van dolgom. Ami elsőre feltűnt, hogy rengeteg képet tartalmaz. Itt kicsit megijedtem, mert rögtön eszembe jutott a nem túl kedvenc Neil Gaiman olvasmány, a Farkasok a falban, amit még azóta sem sikerült megemészteni, és hová tenni, és ahol az igényes képek vitték el hátukon a vállalhatatlan szövegi tartalmat. A rossz tapasztalat miatt, kicsit féltem, hogy itt is így lesz, de hál istennek, erről szó sem volt!

Hugo Who? Hugo Cabret!

Egy árva kisfiú, aki Párizs egy olyan pontján él, ahol nap, mint nap rengeteg ember fordul meg, érkeznek, távoznak, mégsem tudják, fogalmuk sincs mi zajlik a falak mögött. Óráikat mind a pályaudvar óráihoz igazítják, vakon megbízva annak pontosságában, nem is töprengve rajta, vajon mekkora idő- és erőbefektetést igényel, hogy a mutatók körbe-körbe járjanak. 

Hugo szenvedélye a mechanika. Mindent szét- majd összeszerel, mindennek tudni szeretné a működési elvét. Úgy érzi biztonságot ad neki, ha átlátja a folyamatokat, de időközben rá kell jönnie, hogy sajnos vannak folyamatok, amiket sem megérteni, sem befolyásolni nem lehet. Mint például, ironikus módon, magát az időt, és az életet. Hugónak és édesapjának egy rugóra jár az esze és a szíve is. S mikor az egyik fogaskerék megáll, a másiknak, csikorogva ugyan, de forognia kell tovább. Körbe-körbe, nap nap után, beérve az olyan apró örömökkel, mint a forrón omlós croissant édesen csábító illata vagy egy barátságos szempár mosolya egy barátságtalan, vagy inkább arctalan tömegben. 

(Illusztráció a könyvből, forrás: google.com)

"Szeretem elképzelni, hogy az egész világ egyetlen, hatalmas gépezet. És tudod, a gépeknek soha nincsenek felesleges alkatrészei. Pontosan annyi és olyan alkatrészük van, mint amennyi szükséges. Hogyha pedig a világ valóban egyetlen nagy gép, akkor szerintem nekem is valami céllal kellett a világra jönnöm. Ami azt jelenti, hogy neked ugyanúgy kell, hogy legyen valami célod itt."

Egy gép is lehet emberi, és egy ember is lehet gépi. Minderre Hugónak magának kell rájönnie. De azért nincsen egészen egyedül. Vele van leleménye, mert bizony, a címhez illően, valóban akad belőle jócskán; jó szíve; a gondviselés sem ereszti el a kezét; és miután egyszer megfogta, már Isabelle sem. 

Georges papa  már egy kicsit más, úgy is mondhatnánk, keményebb dió. Titka neki is akad bőven. Például, hogy hogy került a rakéta a Hold ember szemébe, vagy mitől lesz kacér egy sellő... Ezeknek és a megannyi másik rejtélynek hű őrzője egy titokzatos doboz és  szerető felesége, Jeanne mama. No meg maga Hugo, aki erről még mit sem sejt. 

A történet végére minden szál összeér, minden fogaskerék egymásba simulva forog tovább, de eljutni odáig, abban rejlik az igazi kaland és veszély!

(Illusztráció a könyvből, forrás: google.com) 

Never Ending Story

Olvasás közben Michael Ende Végtelen története jutott eszembe. Bár azt csak filmen láttam, de utoljára az nyújtott ennyire különleges, titkokkal és csodákkal teli, bizsergető, hangulatába utánozhatatlan érzést. A lapokat forgatva, úgy éreztem, valami igazán különlegesre bukkantam.

Nem mehetünk el szó nélkül a rajzok mellett sem. Ugyanis nem csak illusztrációként, kiegészítőként szolgálnak, hanem fontos, szerves részét képezik a történetnek, nem egy helyen tovább is görgetik az eseményeket. Számomra újszerű élménnyel bírtak.

Hugó (még) élet(ebb)re kel!

(Forrás: google.com) 

Mint azt már a legelején említettem, legelőször  a film keltette fel az érdeklődésemet, így olvasás után, természetesen nem bírhattam ki, hogy meg ne nézzem. Nos, itt sem kellett csalódnom. Scorsese segített kiterjeszteni a fantáziámat, elképesztően látványos módon keltette életre, a már amúgyis élettől lüktető művet. A 3D-s megoldások is nagyon tetszettek, annak ellenére, hogy nem vagyok a műfaj elkötelezett híve. Már csak a párizsi látványképekért megéri megnézni... Természetesen, mint a legtöbb adaptáció esetében, itt is voltak eltérések, kihagyott szereplők, de mindez nem volt zavaró, sőt, általában érthető választás és változtatás volt. A pályaudvar bicegő felügyelője például tálcán kínálta a lehetőségeket, és bár a könyvből nekem nem hiányzott a részletesebb kibontása, a filmen igen üdítő humorforrásként szolgált, anélkül, hogy oda nem illő, vagy túlzó legyen.

~Értékelés: 10/10 és kedvenc! Újszerű élményt nyújtó, elmúlt időket idéző, mégis kortalan, hangulatos, mesés és realisztikus történet egyszerre. Engem egyszerűen elbűvölt!

Ajánlom azoknak...

Kiknek ajánlom a könyvet (és a filmet)? Azoknak, akik hisznek még a mesékben, vagy ha nem, hát képesek elhitetni magukkal, hogy hisznek. Azoknak, akiknek megdobban a szívük, ha Párizs utcái felett szárnyalhatnak. Azoknak, akik szívében ott rejlik minden, csak egy kicsiny kulcsra várnak, hogy feltárhassák. Azoknak, akik a mozgókép szerelmesei.

(Utazás a holdba, forrás: google.com)

Georges Méliès 

Ez utóbbinak különösen kiemelkedő szerepe van. Dióhéjban betekintést nyerhetünk a film kialakulásának történetébe. Megtudhatjuk mik és kik vezettek oda, hogy ébren álmodhassunk. Szép tisztelgés ez a film és Georges Méliès emléke előtt is!

„Ha valaha is kíváncsi voltál, honnan jönnek az álmok, amikor alszol, hát csak nézz körbe. Itt készítjük őket.”

A könyvért köszönet a Libri Kiadónak!