Büszke vagyok magamra, mert úgymond én fedeztem fel Schäffer Erzsébetet magamnak, e különös, figyelem felkeltő cím kapcsán. Molyra is én vittem fel, és azóta örömmel látom, hogy mások is ugyanolyan nagy örömmel "olvassák", akarom mondani, hallgatják. Mert ez egy igazi irodalmi fülbevaló, a szerző saját előadásában. Ez első hallásra kicsit furcsa volt, de aztán pillanatok alatt beszippantott a hangulata, a hangjának kedves. őszinte csengése.
Ezzel a könyvvel igaz kincset találtam! Lázár Ervin szavaival, ennél a válogatásnál nem értek egyet, ebben nincs önfeledtség. Csak Élet. Tiszta, selymes, ólmos, igazi Élet. Egyik kezével torkomat szorítja, míg másikkal az arcomra csal mosolyt.
„Olyan volt a szeme, hogy ha sokáig néztem, elhittem azt is, amit nem is gondolt. Benne tükröződött minden: a hűségünk, az ártatlanságunk, a fogadalmunk, hogy soha senki mást… És benne volt még valami. Hiába nevetett, mindig ott csillogott valami kimondatlan szomorúság a barna írisz aranypöttyeiben.”Schäffer Erzsébet érzelmekről ír, hangulatokról, apró könnycseppekről, melyek nap, mint nap végiggördülnek arcunkon – láthatóan vagy láthatatlanul/ örömtől vagy bánattól–, csak éppen mi magunk nem mindig tudunk nevet adni neki. De olykor nem is kell nevet adnunk, elég ha magunkat adjuk át az érzésnek tiszta szívvel. Én még biztos, hogy sokszor megteszem!
"Olyan jó igent mondani a világra. Erre a mostoha, elrondított, mégis gyönyörű világra."
 |
| (Forrás: www.tumblr.com) |
~ Értékelés: 10/10 és örök kedvenc!
Kedvenc történetek lettek: Ezüstrózsa, Négy fohász, Pipacsvirágom, Biciklin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése