„Úgy galoppozunk az életen keresztül, mint a cirkuszi mutatványosok, akik két, egymás mellett száguldó lovon egyensúlyoznak – egy lábunk a „sorsnak” nevezett lovon pihen, míg a másik a „szabad akarat” lován.”
11 hónappal megkésve írom ezt a bejegyzést, ezért lehet, hogy már nem lesz túl "megbízható". Az olvasási élmény már jócskán megkopott, maradt, ami általában egy-egy olvasás után szokott, sok-sok emlék és hangulatfoszlány, keringve, elő-előbukkanva. Nem tudom más hogy van vele, én szeretem, amikor egy cím hallatán nem a szereplők neve vagy a történet cselekménye tolul elém, hanem egy nagyon erős, csak az adott könyvre jellemző hangulat.
Fülszöveg: Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.
Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.
A könyv különböző részekre tagolódik, így követi nyomon a főszereplő zarándoklatait. Azt figyeltem meg, hogy nem elég, ha az egész könyvhöz van egy éppen megfelelő hangulatunk, hanem mindegyik részéhez más, és más hangulat szükséges. Azt hittem, hogy az olasz részt fogom szeretni legjobban, közben ezt éreztem a leggyengébbnek. Szép az Olasz életstílus, mentalitás, de eléggé felszínesnek éreztem, én-központúnak, de nem úgy én-központúnak, hogy abból a világ is benefitáljon... Az indiai résztől kicsit ódzkodtam, mert bár pont abban az időszakban olvastam, mikor elkezdtem nyitni ezen dolgok felé, azt hittem unalmas lesz és túlzó, az én csipás, európai szememnek. De érdekes módon aztán, pont ezeket a részeket szerettem a legjobban. Az indiai és bali rész nagy részét egy nap olvastam, és annyira beszippantott, hogy nem tudtam letenni. A háttér, történelmi, és művészeti leíró részeket - tudom, nem szép dolog, de - sokszor untam. Aztán este már annyira fáradt voltam (részben azért mert túlságosan átéreztem a történéseket…) hogy az utolsó 40 oldalt muszáj volt reggelre hagynom. Éreztem, hogy nem lesz ez így jó, mert a hangulat, ami előző nap beszippantott, reggelre megkopott, és (így) nem nagyon tetszett a befejezés…
~Értékelés: 10/8 Mindent összevetve nekem jó élmény volt és az is maradt. Csak azt bántam meg, hogy megnéztem a filmet előtte… Tudom-tudom a kettőt különálló alkotásként kell kezelni, én mégis magamban leírtam a filmet…. felszínes, és gyenge a könyvhöz képest. Szerintem eljön az idő, amikor újra kezembe fogom venni a könyvet, mert voltak benne értékes, megszívlelendő gondolatok.
„…jobb, ha saját sorsodat éled tökéletlenül, mintha más valakinek az életét próbálnád hibátlanul leutánozni”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése