Tony Parsons: Apa és fia – egy megható történet apáról, mint fiúról, és fiúról, mint apáról. Hogy látjuk szüleinket, magunkat, magunkat szüleink szemében. Hogy vágyunk arra, amink nem adatott meg, és hogy vágynak mások arra, ami nekünk megadatott, de számunkra mindennapi megszokássá vált. Mennyire játszanak szerepet szüleink a döntéseinkben, lépéseinkben, és ezek közül mennyit ismerünk fel, és mennyit ismerünk be, vagy fogadunk el.
Mi a szerelem, és mik a határai… Mi a bizalom, és mik a határai…
„Milyen gyakran találsz valakit, akinek a szája tökéletesen illik a tiedhez? Pontosan megmondhatom: egyszer. Nem többször. Számtalan szép ember él a világon, milliók, akikbe beleszerethetsz. De olyan, akinek a szája tökéletesen illik a tiedhez, csak egy létezik.”
Fülszöveg: Harry Silver neves tévészemélyiség, akit elfog a harmincéves férfi krízise, s noha rajong szép feleségéért, Gináért és négyéves fiáért, Patért, egy éjszakára megcsalja őket egy segédproducernővel. Gina faképnél hagyja, Japánban vállal munkát, a kisfiút pedig felelőtlen, a 60-as évekből ittrekedt nagyapjára bízza. Harry visszaveszi és egyedül nevelgeti az éppen iskolakezdő Patet, közben beleszeret egy közeli kifőzde amerikai pincérnőjébe, Cydbe, mit sem sejtve még, hogy fia legjobb barátja az első osztályban éppen Cyd kislánya lesz.
Harry szülei egyszerű emberek, apja háborús hős, igazi „szerepmodell”, akire egyre többet gondol Harry, most, hogy a saját férfiúi önazonosságát kéne megtalálnia ebben a válságban. Addig-addig keresi magát, míg majdnem elveszti Cydet, aki hazakészül Amerikába a kislányával. Felesége új élettárssal tér vissza Japánból, és magának követeli Patet. Jogi és érzelmi csata következne – ám a 70-es évek Kramer-illúziója átadja helyét a valóságérzéknek: Harry beleegyezik, hogy a fiuk Ginánál lakjon, de magában megfogadja, hogy nem lesz „hétvégi apa”, cserébe pedig megkapja Cydet és kislányát.
Bevallom az elején kissé nehezményeztem, hogy egy 30 éves emberen kapuzárási pánik törjön ki, de aztán jobban belegondolva rá kellett jönnöm, hogy ez nem feltétlenül korfüggő, és a magam 23 évével bizony már velem is előfordult, hogy mutattam jeleit. :) A könyv ’99-ben íródott… az élet már akkor turbó sebességre kapcsolt, és azóta csak tovább peregtek az évek és az események…
~Értékelés: 10/8 A történet elgondolkodtató, szívhez szóló, olvasmányos… Azt hiszem, az én élettapasztalatom az, ami kevésnek bizonyult a témában, így meghagyom a fejlődés lehetőségét magamnak, ha majd újra kézbe veszem a könyvet, mondjuk egy 8 órás meló után, mikor a lurkók már alszanak, egy pohár borral a kezemben, és hagyom felnőtt(ebb) énemnek, hogy felfedezze mennyit fejlődött, változott az évek alatt. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése