Anna Gavalda: Billie

„Nincs szerencsecsillag. Nincs égbolt. Nincs Isten, Csak mi vagyunk ezen a kurva égitesten, senki más, már vagy ezerszer elmondtam neked.”

Igen, már vagy ezerszer el, én mégis újra meg újra akarom hallani Anna Gavalda szájából, mert úgy, ahogy ő mondja, nem mondja senki más… Valahányszor tőle olvasok, kicsit olyan érzésem van, mint azoknak az állatoknak lehet, akik a meg-megcsillámló homokba hemperegve igyekeznek megtisztulni és védőréteget vonni a bőrükre. Először marhára fura érzés, szúr, dörzsöl és horzsol, aztán a fájdalom később sem múlik el, csak valahogy már jól esik, mert érzem benne az életet...

„Egészen megölt engem ez a sok gyöngédség… Ez a nagy igazságtalanság… Ez a mélységes hiány, amit álladóan a képembe vágott, valahányszor felé fordítottam a fejemet…”

Én azonban kitartóan forgattam a fejemet a posványos Napja után. Maró perzselésében melengettem arcomat.

Hagyjuk a bánatba ezt a lila köd baromságot, jól van? Nézzük a tényeket. Mert az életben úgyis csak azok számítanak. Meg még mennyi minden… (Pedig meg kell valljam, hogy perverz módon ezeket a kicsit elborult, párom által, szerintem találóan csak szentimentális katyvasznak aposztrofált bejegyzéseket szeretem a legjobban megírni. :-)) Na de haladjunk... Szóval adott egy nyakatekert, kusza-fura szituáció, valami csaj meg egy csávó valami sziklaszirt gyomrában ragadnak (látszik mennyire gyakorlott hegymászó vagyok…), a csaj, aki Michael Jackson után szabadon csak Billie (pedig inkább Billie Holdiay), teljesen be van majrézva, hogy a srác, aki Franck Alamo után szabadon csak Franck, bekrepált, ezért Billie, jobb híján elkezd egy kis csillaggal társalogni az égen, és szépen elmeséli nyomorúságos élete minden koszlott foltját. A koszlott foltok pedig kiadják a nagy egészet, és hogy mit keresnek ők ott, (s velük egy szamár) a semmi és a minden közepén.

Képek forrása: we♥it

Tudjátok, azon gondolkodtam, hogy na tessék, ez lesz az idei utolsó olvasásom?! Már karácsonyra hangoló könyvet kellene olvasnom, én meg nyüvöm ezt a kis nyomorúságos… Aztán pángg, jól orcán nyomott egy nagy büdös, avas serpenyővel; ennél jobbat mit akarok karácsonyra? Hóemberen szánkázó, pirospozsgásan villódzó girlandokat? Akkor húzzak a sunyiba… Mert ez bizony szebb és megindítóbb történet még A kis gyufaárus lánynál is. Billie is gyújtogatja azokat a kib… átkozott gyufákat, sorra egyiket a másik után, hogy csak egy kis kur... ménkű meleget kapjon valahonnan, igazából már az is mindegy honnan, melyik testrészén át, és ő nem csak úgy ábrándozva nézi a csillagokat, de egyet jól számon is kér, hogy mi a f… fene, hol volt, amikor kellett volna, mit játssza itt a tini diszkógömböt, (de persze közbe ki-be-szakadtul hálás is neki). Billie a nagy francokat fog megfagyni holmi éteri mosollyal az arcán. Nem. Fog egy nagy botot és jól pofán lódítja az életet. Elég volt. A kucsmagombási visszavág. Ez az igazi Ébredő erő. 

Aranyvasárnap reggel, jólesően, Billie-vel :)

„(…) mert én csak ezeket akarom elvinni magammal a pokolba vagy az ellenkező irányba: ezeket a halva született, nehezen előcsalogatott mosolyokat.”

Szóval mégiscsak jó választás volt ez karácsonyra készülődvén, még ha ez most így elsőre nem is egyértelmű. Becsszó, de tényleg. :-) Tudjátok, milyen kis mimóza lelkem tud lenni, de néha neki is kellenek a tökös lányok, akik helyre teszik az Életet, mert egy pillanatig elhiszik, hogy nem ő az Úr. Pedig ő, ez egyértelmű, és megmásíthatatlan, szóval a válaszpofonok sajognak mint a… De valahogy akkor is megéri... Billie-t sajnálni pedig nem  is olyan egyszerű, mert nem hagyja magát. Igaz, hogy ez a konok ellenállás sokszor visszafelé sül el, és többszörösen hat...

~Értékelés:

A szerző

Volt pofája még kedvenccé is avanzsálódni! Az Édes életünk azért bevallom, jobban fájt, és Gavaldánál ez a mérce... De vele, nekem ez már viszony. Ami nem jelent elfogultságot, sőt… Ha nem hozná az elvárt, megszokott szintet, talán a kelleténél jobban megorrolnék rá. Ez most nem következett be, mert letette nekem Billie-t az asztalra, aki idegesítően ölelni- és sírva, taknyosan nevetve pofozni való édes bolond.

„Ha Franck nem lesz itt tizenkilenc percen belül, ismételtem meg összeszorított fogakkal, visszamondom a Fidelité utcai albérletet.

És pontosan tizenhét perc múlva egy nagyon mérges hang szólalt meg a hátam mögött:

– Hé, tudod, mi van? Állatira idegesítő vagy, kucsmagomba… Kibaszottul idegesítő!

Sírni tudtam volna a boldogságtól.

Ez volt a legszebb, legromantikusabb szerelmi vallomás, amit valaha is hallottam egész életemben…”

A pofán ba... úgy értem, az élményt köszönöm a Magvető Kiadónak!

Vessétek rá magatokat ti is, például innen. 

Kiadta: Magvető, 2015 október

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Eredeti cím: Billie

Eredeti megjelenés: 2013

Terjedelem: 224 oldal

Bocsánat, hogy ezzel zárom, de egyik borító borzalmasabb, mint a másik! Ezeket így komolyan gondolták? A miénk legalább valamit visszaad a hangulatból! :-)

Na, csak hogy mégse ezzel zárjam, Nem bánom!